HEGESZTŐ LECKÉK
Kiemelt

11. Lecke – Harántvarrat készítése

azaz soha többé munkadarab forgatás

Ebben a leckében egy olyan technikát mutatunk meg, amivel soha többé nem kell a munkadarabot forgatnod, azaz például nem kell a kaput levenned, mert azt a helyén meg tudod majd hegeszteni.

Joggal kérdezhetnéd, hogy miért csak most esik szó erről? Eddig keményen dolgoztál, talán volt olyan is, hogy bevágtad a sarokba a pajzsod és mérgesen elvonultál. De kitartottál és eljutottál idáig türelemmel.

Itt az alkalom, hogy ismét sikerélményed legyen! Ha eddig valóban mindenen szorgalmasan végigmentél, kigyakoroltad és megtanultad a varratok kombinációit, (még ha nem is tökéletesen) akkor most a haránt lesz, amit szinte könnyedén le fogsz varrni.

Még az is lehet, hogy ez lesz a kedvenced!

Amennyiben az előző leckékből már megtanultad irányítani, vezetni a varratok sokféle pozícióit, akkor ez lesz a jól megérdemelt finálé, amivel nem csak megpróbálkozol, hanem szinte elsőre menni fog. Ne várd tőle hogy olyan szép legyen, mint egy sarokvarrat, vagy mint egy lapos varrat, mert nem lesz. Viszont tartós és erős lesz. Meg fog rá tanítani, hogy valóban nem kell forgatnod a munkadarabokat, hanem odaállsz és meghegeszted úgy ahogy van!

Feladatod:

🔒 ZÁROLT TARTALOM 🔒

A lecke tovább olvasásához jelentkezz a lenti gomb megnyomásával a HEGESZTŐ SULI Online Tanfolyamra és tanulj meg a saját tempódban, kényelmesen otthonról hegeszteni.

 

Ma csupán 9.990 Ft (99.900 Ft helyett) a teljes HEGESZTŐ SULI Online Tanfolyam, amivel minden Leckét elérsz. Például ezt is! Sőt, most bónuszként minden további leckét is, ami a jövőben megjelenik majd.

 

Ezzel a tanfolyammal megtanulhatsz olyannyira hegeszteni, hogy otthon a ház körül szinte bármit meg fogsz tudni csinálni, amire szükséged van! Jelentkezz a tanfolyamra ma akciós áron! Annyira biztosak vagyunk benne, hogy a hasznodra válik, hogy 100%-os pénz visszafizetési garanciát vállalunk a Tanfolyamra.

 

JELENTKEZEM 🔓


Már megvásároltad a tanfolyamot?
Ide kattintva tudsz belépni

Neked ajánljuk még

'Fel a tetejéhez' gomb